2020. Jelentkezési felhívás

Jelentkezési felhívás a magyarországi és határon túli magyar könyvkiadók részére a 91. Ünnepi Könyvhét és a 19. Gyerekkönyvnapok központi rendezvényén való részvételre

Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr, kedves Kolléga!

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén rendhagyó időpontban, 2020. szeptember 17. és 20. között rendezi meg a 91. Ünnepi Könyvhetet és 19. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. A hatályos járványügyi intézkedések miatt egyelőre egy előzetes regisztrációra kérjük a kiadókat, ami ahhoz szükséges, hogy megalapozottan folytathassuk az előkészületeket a rendezvény előkészítésére, többek között az V. kerületi Önkormányzattal való egyeztetést a megújult Vörösmarty tér használatára, a standok elhelyezésére vonatkozóan. A regisztráció határideje 2020. június 26. péntek 12 óra. A péntekig jelentkezőkkel számolunk a szeptemberi rendezvényen, de a jelentkezés véglegesítése a szerződés aláírásával történik majd meg, amire csak a nagyrendezvényeket tiltó jogszabály visszavonása után lesz lehetőség (ami pillanatnyilag augusztus 15. utáni időpontot jelent, de ez változhat). Ez abból a szempontból is fontos, mert kb. akkorra tudjuk meg, hogy számíthatunk-e azokra a támogatásokra, amelyekre pályáztunk, és amelyekből esetleg lehetőségünk lesz csökkenteni a tavalyi árakat.

A Vörösmarty tér az átépítést követően jelentősen megváltozott, és az V. kerület olyan városképvédelmi és biztonsági rendszabályokat léptetett érvénybe, amelyeket el kell fogadnunk, ha a téren akarunk rendezvényt tartani. Emiatt a pavilonok elhelyezkedése többé-kevésbé változik a korábbi évekhez képest, de folyamatosan egyeztetünk, és igyekszünk a lehető legjobb megoldást elfogadtatni. Az már bizonyos, hogy a tér közepe nem beépíthető, és az áthaladást is biztosítani kell, de egy kulturált dedikálószigetként kiválóan tud funkcionálni, ezért a nagyobb tömeget vonzó dedikálásokat szeretnénk idehozni.

A majdan általunk kiküldendő szerződés nemcsak az elfoglalható pavilonhelyet, de a betartandó szabályokat is tartalmazni fogja, elfogadásával a kiadó felelősséget vállal azok tiszteletben tartására.

 

Pavilonok bérlése

Változatlanul 6 m2-es pavilonok állnak a kiadók rendelkezésére, és pillanatnyilag a tavalyi árakon tudjuk ezeket meghirdetni, ha sikerül támogatást szereznünk, akkor nem zárjuk ki az árak mérséklésének lehetőségét. Egy 6 m2-es pavilon bérleti díja az MKKE tagkiadói számára 190 000 Ft + áfa, a nem tagok számára 290 000 Ft + áfa lesz. Az MKKE-kedvezményt azok a tagjaink vehetik igénybe, akiknek nincs tagdíjtartozása. Egy MKKE-tag összesen egy darab, max. 6 m2-es pavilont vehet igénybe kedvezményes áron. A határon túli kiadók az MKKE tagkiadóinak járó kedvezménnyel vehetik igénybe a pavilonokat, s a kisebb kiadók továbbra is társulhatnak 3-3 m2 használatára, így csökkentve a költségeiket. 

 

A pavilonok bérlésére előzetesen regisztrálni kell egy Google űrlap kitöltésével, 2020. június 26-án, pénteken 12 óráig. A regisztráció még nem jelent részvételt, de előfeltétele a részvételnek, amely majd a később kiküldendő szerződés aláírásával lesz véglegesítve. A regisztrációt követően a pavilonok elosztásakor elsőbbséget élveznek az MKKE tagjai. A pavilonok beosztásáról külön felhívást teszünk közzé, ha sikerült megegyezni az elrendezésben az V. kerületi Önkormányzattal.

 

Programok a színpadon

Idén is lesz színpad, ahol lehetőség lesz könyvbemutatókra, beszélgetésekre, zenés gyerek- és felnőtt programokra. A színpad az Oroszlános kút előtti területen helyezkedik el (a kút az átépítés során hátrébb került). A kiadók programigényeiket a kiküldött Google űrlapon jelezhetik előzetesen. A programjelentkezés díja 15 000 Ft + áfa/30 perc lesz.A programidő beosztására a későbbiekben, a kiadókkal egyeztetve kerül sor.

 

Dedikálások

Arra törekszünk, hogy lehetőség szerint mindenki, aki igényli, kaphasson dedikálóasztalt, de biztosat e tekintetben is a tér elrendezésének elfogadtatása után tudunk mondani. Abban már sikerült megállapodni, hogy a tér központi magja, amely pavilonokkal nem beépíthető, használható lesz erre a célra. A konkrét dedikálási időpontokat augusztus közepétől kezdjük begyűjteni, és folyamatosan frissítve közzétesszük az unnepikonyvhet.hu oldalunkon.

 

Könyvheti Jegyzék és Könyvheti Prospektus

A járványügyi helyzet okozta bizonytalanság miatt a kiadók jórészt nem az előzetes terveik szerint jelentették meg kiadványaikat, így a hagyományos Könyvheti Jegyzékre vonatkozó szabályokat csak részben tudjuk alkalmazni. 2020-ban könyvheti mű lehet minden élő magyar szerző első kiadású műve, valamint a klasszikus magyar irodalom új kiadásai, amelyek 2020. január 1. óta jelentek meg, vagy megjelennek a Könyvhét kezdetéig.

Mindenki számára biztosítjuk a lehetőséget, hogy a tavalyi árakon bekerülhessen kiadványaival a Könyvheti Prospektusba. A Könyvheti Jegyzéken szereplő könyvek külön jelölést kapnak, de mivel a nemzetközi könyvfesztivál elmaradt az idén, helyet adunk a prospektusban a külföldi szerzők munkáinak is.

Tájékoztatásul a tavalyi árak a következők voltak:

MKKE tagkiadók 1-3 cím után 4-6 cím után 7-12 cím után
  13 000 Ft + áfa/cím 15 000 Ft + áfa/cím 20 000 Ft + áfa/cím
Nem tagkiadók 1-3 cím után 4-6 cím után 7-12 cím után
  17 000 Ft + áfa/cím 18 000 Ft + áfa/cím 25 000 Ft + áfa/cím

(Vagyis ha egy MKKE-tag pl. 9 kiadványt szeretne megjelentetni a prospektusban, az ára így képződik: (3 X 13 000) + (3 X 15 000) + (3 X 20 000) = 144 000 Ft + áfa)

A helyszínre és a rendezvény időszakára vonatkozó gyakorlati tudnivalókról a szerződéskötés után részletes tájékoztatót küldünk azoknak, akiknek lesz pavilonjuk a Könyvhéten.

Az előregisztrációt az alábbi linken található űrlap kitöltésével lehet megtenni.

Várjuk jelentkezésüket!

 

dr. Gál Katalin

elnök

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése