Kiadták olaszul Polcz Alaine önéletrajzi kötetét, az Asszony a frontont. A bemutatóján történt botrányos felszólalást elemezte podcastjában Ungváry Krisztián történész.
Ungváry Krisztián podcastjában reagált arra az esetre, ami júniusban történt Milánóban, Polcz Alaine kötetbemutatóján. A történész példátlannak tartja, hogy egy ilyen, a magyar kultúrát érő agresszió után a magyar kormány nem tett diplomáciai lépéseket Oroszországgal szemben.
Polcz műve „csúnya képet fest”
Az Asszony a fronton olasz kiadása miatt felszólalt a könyvbemutatón egy orosz diplomata és hosszasan kritizálta a 2007-ben elhunyt Polcz Aleine művét. A férfi többek közt arról beszélt, hogy a kötet „önmagában, a történelmi tényektől elválasztva sajnos csúnya képet fest Oroszországról és az orosz történelemről, és valószínűtlen, hogy ez hozzájáruljon az európai népek közötti barátság fejlődéséhez. A történelem átírásának és az Orosz Föderáció démonizálásának rossz vége lesz”.
A könyv Ungváry szerint „a magyar tényirodalom egyik legmegrázóbb alkotása, (...) egy igazi, mély, humanista vallomás”. Ebben az önéletrajzi kötetben írta meg Polcz Alaine azt, hogy hogyan vészelte át a háborút, melynek során megerőszakolta egy csoport orosz katona, amitől a klinikai halál állapotába került. Maradandó károsodást szenvedett, sosem lehetett gyereke. „Még azokban is az embert tudja látni, akik vele a legszörnyűbb erőszakot teszik meg – mondja a történész. Mindez azonban az orosz diplomatának csupán annyit jelentett, hogy egy rágalomkötetről van szó.”
A történész felidézi, hogy Polcz Alaine művét a ‘90-es években Oroszországban is kiadták és akkor többnyire pozitív volt a visszhangja. Emellett magyarul 12 kiadást ért meg és számos más nyelvre lefordították.
Hivatalos álláspont
Az orosz követség munkatársa nem saját véleményét mondta el, bevallottan az Orosz Föderáció álláspontját olvasta fel papírból. A férfi először is azt sérelmezte, hogy a románok által elkövetett erőszakről nincs szó a könyvben – és különben is a magyarok kezdték a háborút. Ezen a ponton megjegyezte Ungváry, „mint hogyha Magyarország írta volna alá a Hitler-Sztálin paktumot, mint hogyha Magyarország szállta volna meg Lengyelországot és a Baltikumot”.
Az illető számon kérte azt is, hogy a magyarok miért nem hálásak azért, hogy az oroszok felszabadították Magyarországot, valamint azt mondta, hogy az erőszakot ukránok követték el, nem oroszok, mert a szovjet hadseregben büntették az erőszakot.
Ungváry rámutat, hogy valóban ukrán frontnak hívták azokat az egységeket, amelyek Magyarországra érkeztek, csakhogy ezeket nem népcsoportok, hanem terület alapján nevezték el.
A történész szerint nyilvánvaló, hogy a felszólalás „az orosz diplomácia egyik aktív intézkedése”, aminek a célja „a szándékos ködösítés, a jelenlegi agresszív háború legitimálása, és Ukrajna minden eszközzel való eláztatása”.
Ennél is rosszabbnak látja azonban ezt az akciót, mégpedig azért, mert „az, aki a nemi erőszakot tagadja, bagatellizálja és kicsinyíti, azért teszi, mert legitimnek tartja az akkoriakat. Amiből az is következik, hogy ha kell, ma is megtenné.”
Mint ahogy meg is tették/teszik az orosz-ukrán háború során, számos beszámoló és nemzetközi jelentés alapján.
Példátlan eset
Ungváry tágabb nézőpontból is kontextusba helyezte az ügyet. Úgy véli, példátlan, hogy „egy elhunyt magyar szerző a II. világháborús megpróbáltatásairól írt könyve diplomáciai tiltakozást eredményez, úgy, hogy a diplomata konkrétan megfenyegeti a jelenlévőket azzal, hogy ennek, amennyiben ilyen könyvek jelennek meg, súlyos következményei lesznek”.
Másrészt különösen példátlannak tartja azt, hogy „egy ilyen agressziót, amit gyakorlatilag a magyar kultúra és minden szenvedő magyar állampolgár ellen elkövetnek, nem követ azonnal magyar diplomáciai tiltakozás, nem hívják be az orosz követet a magyar külügyminisztériumba.”
Forrás: Kiss Imola, konyvesmagazin.hu